Magunkról
Kedves Szülők és Kuktanoncok!
Nehéz helyzetben vagyok, amikor néhány mondatba kell összesűrítenem az elmúlt néhány hónap munkáját, hogyan lett egy ötletből megvalósulás, hogyan álmodtuk meg és azután, hogyan raktuk össze kockáról kockára ennek az álomnak a képeit. Számomra és családom számára az elmúlt félév a KukTanoda megálmodásáról és aztán létrehozásáról szólt.
Bogos Elza vagyok. Egy, a sok háromgyerekes anyuka közül, aki örökké elégedetlen a gyermekei számára felkínált szabadidős lehetőségekkel, ezért aztán gondol egy merészet és maga próbálja megvalósítani amit máshol nem talál.
Soma fiam (aki most 12 éves) született zseni a konyhában, egy unalmas őszi délutánon arra kért minket, hogy hadd tanulhasson főzni, na nem úgy nagyon komolyan, csak hobbiból, de azért mégis…
Hát idáig fajult ez a kérés, hogy Gyermek Főzőiskola lett belőle.(Na azért nem minden kérése teljesül ilyen könnyen!)
Somához hasonlóan sok gyerek szereti a főzést és megvan bennük a kíváncsiság, hogy kipróbálják, megkóstolják, újjávarázsolják a Nagyi vagy a Mami receptjeit, illetve olyan ételeket alkossanak, amiről Ők még nem is hallottak.
Nálunk mindez megtörténik, hiszen ez a konyha gyerekeknek készült, hogy játszhassanak, alkothassanak, hogy ünnepeljenek és hogy ne legyenek többé unalmas nyári és őszi délutánok!
Ebben a véresen komoly, de mégis játékos főzésben segítségemre lesznek Séfjeink, akiknek feltett szándéka, hogy bevezessenek Titeket a gasztronómia izgalmas világába. Ismerjétek meg Őket is:
Ugrai-Nagy Tünde
Tünde két gyermek, egy 4 éves kislány és egy 6 hónapos kisfiú édesanyja. A munkája mellett - óvodát vezet a II. Kerületben - szenvedélye a gasztronómia, ezen belül is a gyermekek minőségi étkezése érdekli és a gyermekek bevonása a főzésbe. Tünde jól ért a gyermekek nyelvén és az anyukákén is,ráadásul gasztroblogot is ír. Blogján, az izbolygo. hu-n rengeteg recepttel találkozhattok, sok közülük olyan, amelyet gyerekek is el tudnak készíteni.Az ovijában Manókonyha foglalkozások keretén belül játékos formában mutatja be a gyerekeknek, milyen kreatív dolog is a főzés, mennyire kikapcsol az együttalkotás.
Babits Laci
Laci jelenleg a Wasabi étterem Séfje. Nagy tapasztalattal bír a magyar és nemzetközi konyha terén. Gyakorló séfként tisztában van egy konyha működésének minden csínjával -bínjával. Most úgy döntött, hogy szívesen megosztaná Veletek is tudását, hiszen szereti a gyerekeket, jól ért a nyelvükön és rendkívüli humorérzékkel rendelkezik, vagyis az Ő foglalkozásai alatt, szem nem marad szárazon.
Sugár Dina
![]()
Dina 22 éves és jelenleg két egyetemi diploma megszerzésén fáradozik. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy Dina úgy érezze semmire nem marad ideje. Feltett szándéka, hogy szabadidejét a KukTanodában hasznosítsa, hiszen szereti a gyerekeket, szereti a főzést és Ő maga is egy nagy gyerek.(Ezt Ő mondta magáról!) Kommunikációt és szociológiát hallgat az egyetemen, valószínüleg azért megy olyan piszkosan jól Neki a csokibonbonkészítés.Kiskora óta vonzza a sütés, desszertkészítés, mára Ő lett a család és barátok sütifelelőse.Csokiimádatához sokat segített a Csokoládé c. film, na nem Johnny Depp miatt ( á, dehogy…),amióta megnézte a filmet, számára a csokoládé nem csak egy alapanyag….Hát azt hiszem, érdemes lesz alaposan kifaggatnunk!
Murad Amro
Murad, aki jelenleg Budapest egyik leghíresebb távol-keleti éttermének Séfje, nagyon sok nemzet konyháját ismeri, hiszen rendkívül nyitott személyiség és fiatal kora ellenére több étteremben is dolgozott már, ahol a közel és távol-keleti konyhát is kitanulmányozhatta. Vendéglátós családból származik, szüleitől tanulta a mesterséget, akiknek jelenleg is működik éttermük a távoli Jordániában. Murad nagyon kreatív, a legegyszerűbb teából is fenséges italt kreál, a mentalevéltől a fűszerekig mindent bevet, hogy különlegessé tegye a legegyszerűbb ételt, vagy italt.


